Tehát a szikra elkezdett lángra lobbanni, és nemrég egy étteremben, Rómában szó szerint egymásnak estünk, és pont jött a pincér, aki zavartan csak annyit mondott: „Ó, istenem, elnézést!” Mire én: „Semmi gond, csak épp úgy csinálunk, mint az olaszok.”

Simone Milasas, a mi világszintű koordinátorunk hallotta ezt a beszélgetést és felemelte a kezét, annyira cuki volt, felemelte a kezét, mint egy kisgyerek az oviban, mert ugye ott volt két felnőtt férfi, akik soha… és mi inkább szeretünk, mint háborúba mennénk, tudod mire gondolok.

Ez nem a mi stílusunk, nem szoktunk így egymásnak esni.

Érted, én valahol elismerést vártam tőle valamiért, ő elismerést várt tőlem valamiért, és valószínűleg még ezer dologért vártunk elismerést egymástól, és egy helyben toporogtunk, amíg Simone ezt ki nem mondta.

Mire én: „Igen, igaz, erre ezen a valóságról túlról kell ránéznünk.” Tehát Gary előállt ezzel az elképesztő processzel, azt mondta:

„Milyen ezen a valóságon túli elismerést nem adunk meg egymásnak?”

És ezt kétszer futtattuk és ez alatt az idő alatt könnybe lábadt a szemünk az egymás iránt érzett hálától, megöleltük egymást, és azt mondtuk: „Ó, istenem, nagyon sajnálom”… Mire én: „Én is nagyon sajnálom”…

Ez nagyon jó volt! Ez tipikusan az a pillanat volt, ami igazán éberséget ad arról, hogy milyen gyorsan tudnak változni a dolgok, és hogy milyen dinamikusan. Én azt kaptam ettől, és most már egy ideje használom ezt az eszközt, és gondolkodtam egy ideig, hogy megosszam-e vagy sem, mert nem tudom, hogy van-e értelme a legtöbb ember számára.

Én tulajdonképpen így élem az életem, folyamatosan újabb lehetőségek után kutatva, miközben nem akarok beleragadni a hülyeségbe, ami normálisnak tűnik itt sok ember számára, ahol jogosan lehetsz mérges azokra, akiket szeretsz, és jogosan különülhetsz el tőlük.

Mit teremt ez az életedben? Tehát, mi kétszer futtattuk ezt a processzt, és megváltoztatott mindent, és arra jöttem rá ennek kapcsán, hogy mi ennek a valóságnak a referenciapontjain keresztül néztük és határoztuk meg azt, hogy a másikunk mit csinál helyesen vagy helytelenül.

Én azt néztem, hogy én mit csináltam helyesen vagy helytelenül, ő pedig azt nézte, hogy ő mit csinált helyesen vagy helytelenül, és még egyszer, ahogy mondtam, mi nem sokszor szoktuk ezt csinálni. Tehát amikor mégis így teszünk, vagy tettünk, úristen, az mindig nagyon intenzív és nem volt olyan bulis, mint amilyen…ahogy reméltem. Egyáltalán nem volt bulis!

Tehát ezt a processzt futtatva, “Milyen ezen a valóságon túli elismerést nem adunk meg egymásnak?”.

Ezt meg tudod csinálni egy kapcsolatban, tehát magaddal és bárki mással, de aztán arra sem ártana ránézned, hogy „milyen ezen a valóságon túli elismerést nem adok meg magamnak?”.

Ez a világ tulajdonképpen nagyon szigorú szabályok szerint működik arra vonatkozóan, hogy mikor vagy helyes és mikor vagy helytelen és hogy a többi embernek hogyan kell viselkednie veled ahhoz, hogy kimutassák, hogy kedvesek veled, hogy kimutassák, hogy szeretnek téged.

És ami valójában lehetséges, ami valójában elérhető, az igazából a lehetőségek és a kedvesség világa.

“Milyen ezen a valóságon túli elismerést nem adok meg magamnak, amit ha megadnék, az könnyedséget, örömet és ragyogást teremtene az életemben?”

És annak, akivel kapcsolatban vagy, „Milyen ezen a valóságon túli elismerést nem adtok meg egymásnak?”